Menyasszony

Divattörténet: Régen a pendelyt feltűrték, hogy jobban kitartsa a szoknyát, ma farhámot használnak. Anyagában később gyolcsból, vagy lenvászonból készült

Anyaga: Kendervászon, az ujja brokátselyem, húzottujjú, csipkével díszítve
Divattörténet: Selyem húzott ujjú ingváll a 80-as évekből. 1950-ig az ingváll ujja hímzett tüllből készült (till). Öltöztetéskor az ingváll derekával kell eltakarni a pendely feltűrését

Anyaga: Fekete lagos (lakkos)
Divattörténet: 14 éves korára amikor megkapta a lány az első vasalt szoknyákat, megcsináltatták hozzá a csizmát is. Általában először Húsvét vasárnapra öltözött fel a lány.

Anyaga: Régi, piros kalászos mintájú bolti szalag – ingvállra való, derékkötő, hajra való, kendőkötő
Divattörténet: Az ingvállra valót van aki az öltöztetés elején köti fel, a többit a végén. A leány születésétől kezdve gyűjtögették a szalagot, volt sárga alapon piros, vagy rózsaszín kalászos, volt fehér alapon piros rózsával kalászos, piros alapon, kéken, zöldön, fekete alapon.

Divattörténet: A galárizs 12-16 sorból áll. A bimbót és a tükröt vagy Szentkútnál vették, vagy otthon készítették. Az első világháború után a leszerelt katonák csillagait varrták fel virág helyett. Fajtái: zab-gyöngy, szalma-gyöngy, tej-gyöngy, viasz-gyöngy, tekla-gyöngy, fényes-gyöngy, festett-gyöngy. A megkötőt mindenen szattyingnak nevezik.

Anyaga: Fehér brokátselyem
Divattörténet: A kislajbit általában különböző maradék anyagokból varrták. Ha vállkendőt kötöttek, akkor vettek alá alsólajbit. A hétköznapi viseletben elmaradhatott.

Anyaga: Gyolcs
Divattörténet: Vasaltszoknyából általában 3-at viseltek. Régebben többet is… A vasalt szoknya az udvari viselet abroncsos szoknyájának a megjelenése a népviseletben.

Anyaga: Tüll (till)
Divattörténet: A XVIII. sz végén, XIX.sz. elején alakult ki a viselete – kettős a funkciója: takarja a vállat és leköti a mellet. Menyasszonynak készülhetett tüllből, ugyanabból a tüllből, mint az ingvállnak az ujja.

Divattörténet: Kendő funkciói: fejet bekötni, jegykendő, menyasszony kiváltó kendő, vállkendő, csecsekendő – legények kötötték a derekukra, imakönyv bekötő kendő, diszzsebkendő A kivarrott zsebkendőket a menyasszony ajándékozta a barátnőinek búcsúajándékba az esküvőn A szentkúti búcsúba árultak olyan csipkekendőket, amiket a legény ajándékozott a kisszemelt lánynak, vagy a szeretőjének. A Gyöngyösbokréta-mozgalommal a viseletdarab „felkerült a színpadra”, másodlagosan onnan jött vissza a szokásba – templomba menet a lánynak és a fiatalasszonynak a kezében kell lennie a rózsafűzérrel együtt. Az imakönyvet a derekukhoz szorítva tartották. A kendőbe mainapság belefogják a paírzsebkendőt és olyan színű rózsafűzért tartanak a kezükben, amilyen a mise liturgikus színe. Régebben otthonszőtt félpamukos anyagból, vagy tisztapamukból, manapság napszövetből készül. (pamuk: gyapot szálból készített motringot vettek a zsidónál, a férc az vékonyabb gombolyagos. 8, 12, 16 öltéses lukpamuk volt, fele férc, fele motringos pamut volt – azt szőtték egybel) Korábban tiszta fehér un. lukkal hímzett volt. (egy helyre szúrja be a tűt és körbe hurkolja) A mérete idővel egyre kisebb lett.

Divattörténet: Régen a menyasszonyt ezzel takarták le az asszonyavatáskor. Hogy a kalász ne törjön a koszorúba könnyű lyukas kellett legyen a kendő, amivel letakarták. Ahogy színesedett a viselet, a kendő kisebbedett és pirossal, kékkel vagy cifrával varrták. Régen a leányok vagy asszonyok templomba menet a nagycsattos imakönyvet a hónuk alatt vitték a kendőbe becsavarva, a nagyolvasót pedig a jobb kézre csavargatva.

Viselés alkalmai: A koszorút csak a lakodalomban viselték, és a lakodalom éjszakáján, a helyszínen készítették el belőle a nagyféketőt.
Divattörténet: A palócoknál nincs párta viselet, a koszorú is viszonylag új. A XIX. században alakulhatott ki. A lakodalom éjszakáján varrták meg. Szétszedték a megyasszonyi koszorút, az alsó részét levágták, és a felső részét rávarrták a gyöngyös fékötőre, aminek a kialakításában is különbözik az asszonyok fékötőjétől.

FONTOS LINKEK