Nagylány ünnepi viselet

• Viselés alkalmai: A miseruha liturgia által meghatározott színéhez igazították a ruha kiválasztott színét. Böjtben vagy gyászkor sötétet vettek. A gyász színe a fekete, a gyászidő teltével a feketét a lila és a kék váltotta fel. Majd a zöld és a fehér. A félgyászt akkor viselik, amikor nem közeli hozzátartozót gyászolnak, ill. az Advent idején és Virágvasárnap.
• Anyaga:  Piros tejgyöngy
• Divattörténet: 12-16 sorból áll. A bimbót és a tükröt vagy Szentkútnál vették, vagy otthon készítették. Fajtái: zab-gyöngy, szalma-gyöngy, tej-gyöngy, viasz-gyöngy, tekla-gyöngy, fényes-gyöngy, festett-gyöngy. A megkötőt mindenen szattyingnak nevezik. A piros gyöngy szemmelverés ellen véd.

• Anyaga:  Napszövet
• Divattörténet:  Cifrára varrott kézellős ingváll. Az ingváll lehet kivarrott kézellős és húzott csipkés ujjú. Az ingvállak kezdetben kendervászon derekúak voltak, az ujja pamutvászon. Amikor az 1960-as években a kendermunkák abbamaradtak, akkor kezdték gyári anyagokból készíteni; batiszt, krisztina anyag, selyem.Egy ingváll ujjához 140 cm hosszú és 35 cm széles anyag kell. A derékkötő mintája van a kézelőre is hímezve. A kézellő mintás része 5-8 cm lehet. Először volt a fehér lyukhimzéses, vagy szálvonásos, utána ugyanez a technika piros-kékkel, aztán a keresztszemes és utána a laposhímzéses – ebbe már sokféle szín van, még árnyalatok is. A kék, zöld és lila színkombináció félgyászt jelez – (nem közvetlen hozzátartozót, de rokont gyászol, vagy letelt már egy bizonyos idő a gyászból, vagy bizonyos ünnepeken is félgyászt viselnek) A teljes gyász színe a fekete és az ingváll ilyenkor fehéren hímzett. Az ünneplős tiszta pamukos háziszőtt anyagú, a legünnepélyesebb pedig brokát-selyem, húzott csipkés ujjal. Gyakran alávették a kendervászon ingvállat, hogy az tartsa ki jobban az ujját.

Divattörténet: 

• Pendely: A pendely az 1960-as évekig otthonszőtt kendervászonból készült – a stafirunghoz tartozott. A pendely alatt a XX. sz elején nem visletek semmit, bizonyos napokon tépésből készített kendőt kötöttek alá.
• Harisnya: Harisnyát a Gyöngyösbokréta mozgalom (1930-as évek) óta viselnek, addig kapcát hajtottak be, hordtak a csizmába. Akkor a szoknyának le kellett érni a csizmaszárig, hogy télen se fázzon a lány lába.
• Piros csizma: „Rimóc kegyetlen sáros falu volt. A csizma nagy becsben volt tartva. A templomig kézben vitték, ha nagy volt a sár.” Régen nem csak fekete csizma volt, hanem piros, kordován és sárga csizmát is viseltek. A XIX. sz. végén a balkáni háborúk miatt a kereskedők már nem hoztak anyagot a piros csizmákhoz és ezért a XX. sz elejére kiment a divatból. A Gyöngyösbokréta mozgalom idején (1930-as évek) felújították a színes csizma viselését. Ez a mozgalom a Trianon utáni kultúrfölényt volt hivatva képviselni, a népi kultúrát kívánták általa erősíteni. Hatására az 1930-as években az alispán ajándékozott a falunak, 6 lánynak 6 piros bőr csizmát. A lányok férjhezmenetelükig viselhették. A legújabbakat Beszkid Andor polgármester csináltatta.

• Viselés alkalmai: Vasaltszoknya alá.
• Anyaga: Gyolcs
• Divattörténet:  1960-as évekig a kender pendelyt derékban fölgyűrték, hogy megemelje a szoknyát. Azóta készítenek csípet (farhámot), deréktájon az ingvállra kötik. A turnűr népi variációja.

• Anyaga:  Gyolcs
• Divattörténet:  Régebben az alsószoknyák kendervászonból készültek, majd otthonszőtt félpamukos anyagból, vagy tisztapamukból. (Pamuk: fele férc, fele motringos pamut volt – azt szőtték egybe. Gyapot szálból készített motringot vettek a zsidónál, a férc az vékonyabb gombolyagos pamuk volt. A fércet vetették fel és a pamukot verték, szőtték bele) Manapság batisztból csinálják. A 2-4 db fehér ráncolt alsószoknyát lezárták a tüdőszín szélű fehér alsószoknyával, és arra még felvettek 2-3 tarka szoknyát a hétköznaplósak közül, hogy nagyobb alja legyen a szoknyáknak. A felső szoknya szegője meghatározta, hogy alája csak ugyanolyan színű szegőt lehetett felvenni. A fehérszoknyák nem egyforma hosszúak, hanem a legalsó a legrövidebb és amit rávesznek, annak hosszabbnak kell lennie, hogy alul egyformának lássék. A régiek egyhosszúak voltak és úgy kellett igazgatni. Manapság már összevarrják, sőt a csíppel (farhámmal) is összevarrják, hogy egy mozdulattal fel lehessen venni, és ne kelljen igazgatni. Elől minél laposabbat kell mutatnia – ott nincs is beráncolva.

• Anyaga:  Gyolcs
• Divattörténet: Két vagy három réteg fehérszoknyára veszik fel mintegy lezárásként a tüdőszínaljú fehérszoknyát.

• Anyaga:  Gyolcs
• Divattörténet:  Vasaltszoknyából általában 3-at viseltek. Régebben többet is… A vasalt szoknya az udvari viselet abroncsos szoknyájának a megjelenése a népviseletben.

• Viselés alkalmai: Elsősorban Pünkösdkor. A piros szín nagy ünnepeken elfogadott.
• Anyaga:  Kézzel hímzett selyem
• Divattörténet:  Az 1970-es években a városi mini divat hatására Rimócon is rövidült a szoknyák hossza. A felső szoknya lehet húzósszoknya vagy rácoltszoknya – az anyaguk különböző. A húzósszoknya általában selyem, (zséli selyem, vagy brokát, szalag selyem) a ráncolt lehet delin (gyapjú), kázsmír, flokon. A selyem síkú (csíkú) az gyapjúba szőtt selyem anyagból készül. A tüdőszín selyem síkú anyagot tartották a legértékesebbnek. Minden színből legalább egy db szoknyája volt mindenkinek. A módosabbaknak mindenfajta színből többfajta anyagú is volt. Egy vasárnap legalább háromszor öltöztek át: reggel felöltözött a nagymisére, délután már egyszerűbb szoknyát vett a litániára, és a faluban megint más szoknya volt felvéve. A nagymisére a legértékesebb szoknya való. Hogy miért ezt tartották a legértékesebbnek, azt nem őrzi a hagyomány. Ez anyáról leányra öröklődött.

• Viselés alkalmai: Gyakrabban a középkorú asszonyok templomi viselete
• Anyaga:  Lángszín kecele
• Divattörténet:  Széles ráncolt kötényfajta, megnevezése a latin kazula szóból származik – ma ez a miseruhát jelenti. Ezt eredetileg az ünnepélyes templomi ruhához vették fel. A kecele anyaga lehet glott, tükörselyem (szine selyem, visszája barhétos). Mindég fekete, midég ráncolt és az alján csipke, vagy Margit-varrás van. A csipke lejebb kell lógjon, mint a szoknya. A szoknya kötényfoltját volt hivatva elfedni, és a szoknyát védte. A kötényfolt – a szoknyák elől nem értek össze, nem voltak összevarrva. Ez lehetőséget adott a méretváltozáshoz. Elől középen nem is ráncolták a szoknyát, hogy ne mutasson nagy hasat. Mivel a kötény (Rimócon a kecele, vagy a szakácska) eltakarta, hitványabb anyag is jól szolgált az elejéhez. Néha zseb is került rá – amikor vásározáshoz viselték. A divattörténetben a széles és a keskeny kötény váltotta egymást. Rimócon a keskeny kötény a szakácska, a széles a kecele. Korábban a kecelét nem hímezték, a szakácskát igen. Az 1980-as években megjelent a kecelén is a hímzés. Mivel a kecele korábban kizárólag templomi viselet volt – alkalom szerint vették fel. A XX. sz második felében már nem az alkalomhoz, hanem ruhához kötődik a viselése – a vasalt szoknyához mindég kecelét vesznek. A jelen állapotban a vasaltszoknyás, kecelés öltözet felkerült a színpadra, táncban is megjelenik – így mentődött át. „Régen, ha így megláttak volna minket táncolni, hazáig vertek volna”

• Viselés alkalmai: A kalászos a legünnepélyesebb
• Anyaga:  Kalászos, végén sulytás, pillangó (flitter)
• Divattörténet:  Volt ördögszőr (a pólyát is ezzel kötötték át), és gunárszőr.

• Anyaga: Fehér brokátselyem, amire kézzel ráhímeztek.
• Divattörténet:  A kislajbit vagy alsó lajbit más vidéken hívják pruszliknak, viganónak. Az alsólajbi volt a XIX. sz végén az első színes ruhadarab. Maradék brokátokból, selymekből, bársonyból, gyári anyagból csinálták. Eredteileg elől és a vállon is nyitott volt. Felül bakkapoccsal (francia kapocs) vagy patenttal fogták össze, elől össze kell kötni szattyinggal. Így könnyen lehetett változtatni a méreten. (a szoknya hajtókája is így működött – nőtt a lány, le lehetett ereszteni)

• Anyaga:  Krisztina anyag
• Divattörténet:  Kendő funkciói: fejet bekötni, jegykendő, menyasszony kiváltó kendő, vállkendő, csecsekendő – legények kötötték a derekukra, imakönyv bekötő kendő, diszzsebkendő. Lyukaskendő – a menyasszony fejét újasszony avatáskor a keresztanyja azzal takarta le. Hogy a kalász ne törjön a koszorúba (nagyfékető) könnyű lyukas kellett legyen a kendő, amivel letakarták. A szélén lyukhímzéssel kivarrott.
  A kivarrott zsebkendőket a menyasszony ajándékozta a barátnőinek búcsúajándékba az esküvőn. A szentkúti búcsúba árultak olyan csipkekendőket, amiket a legény ajándékozott a kiszemelt lánynak, vagy a szeretőjének. A Gyöngyösbokréta mozgalom idején – felkerült a színpadra. Másodlagosan onnan jött vissza a szokásba – templomba menet a lánynak és a fiatalasszonynak a kezében kell lennie a rózsafüzérrel együtt. Régebben otthonszőtt félpamukos anyagból, vagy tisztapamukból, manapság napszövetből készül. Korábban tiszta fehér un. lukkal hímzett volt. (egy helyre szúrja be a tűt és körbe hurkolja) A mérete idővel egyre kisebb lett. Ahogy színesedett a viselet, a kendő kisebbedett és pirossal, kékkel vagy cifrával varrták. Régen a leányok vagy asszonyok templomba menet a nagycsattos imakönyvet a hónuk alatt vitték a kendőbe becsavarva, a nagyolvasót pedig a jobb kézre csavargatva. A kendőbe manapság belefogják a papírzsebkendőt és olyan színű rózsafüzért tartanak a kezükben, amilyen a mise liturgikus színe.

• Divattörténet: Az ötfalusi viselethez; Rimóc, Nagylóc, Hollókő, Nógrádsipek, Varsány mindég kellett a nagykendő, mert alatta csak a kislajbi és az ingváll volt. A mezőre menet is felkötötték. Rimócon még berliner kendőt sem hordtak. A lányok, asszonyok vállkendő nélkül nem mentek ki a házból. Az ingváll kivágott nyakú volt hátul is. Az ingvállra először rákerült a kislajbi, és arra vették rá a kendőt. A vállkendő kisebb volt, a nagykendő még arra került rá. Ma a kendőn rajta van az alsókendő „maradványa” a nyak körül. A XVIII. sz végén, XIX.sz. elején alakult ki a viselete – kettős a funkciója: takarja a vállat és leköti a mellet. Van un. alsókendő – ez csak egy csipkés batiszt vagy gyolcs csík, pillangóval kidíszítve. Megvédi a kendő anyagát. A gazdag lány több kendőt viselt, vagy csak több kendőnek a szélét – ezért nevezik alsókendőnek.
  Többféle anyagból készülhetett – Nagy ünnepre (pl. Húsvét, Fehérvasárnap, Úrnapja) gyolcsból lyukhímzéssel. Menyasszonynak készülthetett tüllből, ugyanabból a tüllből, mint az ingvállnak az ujja. Készült kékfestőből, glottból, 10 pengős anyagból, gazdagoknak fekete koszorús selyemből. A pántos szélű kendőnek csík van a szélén beleszőve.
  Nagyon gazdagoknak kázsmírból készült az un. bunkós kendő – ez egy rojtkikötési (csomózási) minta. A csembő – színes gyapjú fonalból készített gömb, ez volt a vállkendő sarkában.
  150x150cm-es méretű félbehajtva, sarkában a minta. Tákolt kendő – amikor a kis fejkendőből kezdték összetákolni.
  Rojtja volt a tízpengős, a koszorús selyem kendőnek. A rojt színe: fekete, tízpengős anyaghoz színes selyem rojtok jártak.
  A csomózás mintája lehet tornyos és egyszerű. Legmodernebb – se kázsmír, se selyemkendő már nincsen, ezért azok mintájára készült modern anyagra hímzett és kirojtozott (műszálas anyag)