Máriagyüd

” – rászánjuk magunkat, hogy eljövünk a Szűzanyához, tiszteletet adunk neki, köszöntjük, egészen rábízzuk magunkat… legyen, ahogy ő akarja, meg ugye a Jézus, a szent fia, meg a mennyei Atya… azt is kell kérni, mert ő teremtette a világot… Imádkozunk a Szűzanyához, hogy a gyerekeinket segélje meg, meg gyógyulásba bocsássa… ha nem, akkor úgy viszik a keresztet, ahogy tudja mindegyik… Az Isten mindent tudott, minden jó, amit ő megteremt…Hát az ördög… a pap kimondja, hogy nagyon tombol… és hát… nem tudom, mi van, mi nem… Nem tudjuk, hogy hol tombol, és hátha, ki tudja… ”
A máriagyüdi búcsújáróhely Pécstől délre, a gyüdi forrás körül alakult ki.
A katolikus egyház szerint a búcsú a már megbocsájtott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése részben, vagy egészben. A búcsúnyerés szigorú feltételekhez kötött; kegyelmi állapot ő azaz gyónás, áldozás és az előírt vezeklés teljesítése szükséges.
Maga a szent hely felkeresése is lehet vezeklés, azaz zarándoklattal is lehet búcsút nyerni. Máriagyüdre többnyire Baranya megyéből jönnek, de az ország távolabbi részeiből is felkeresik ezt a kegyhelyet.

Producer-rendező: Székely Orsolya
Operatőr: Tóth Zsolt Marcell, Székely Orsolya
Vágó: Szalai Károly

Facebook
Twitter