Virágvasárnapi
asszonyviselet
bemutatása
- Az öltözet tulajdonosa: Déska Bertalanné, Fábián Margit
- Az öltözet kora: 50-60 év
- Az öltözet megnevezése: Virágvasárnapi asszonyviselet
- Az öltözet jellege: Templomi ünnepi viselet
- A viselés alkalmai: Virágvasárnap, Gyümölcsoltó Boldogasszony
A VISELET ELEMEI AZ ÖLTÖZTETÉS SORRENDJÉBEN
- Kézellős ingváll
- Pendely
- Csatos cipő, vagy csatos szanda
- Gyöngyös fékötő
- Galárizs
- Ráncolt alsó szoknyák
- Tűdőszín, selyemsíkú ráncolt szoknya
- Kecele
- Kislajbi, vagy alsólajbi
- Fehér szélű vállkendő
- Derékkötő
- Zsebkendő
- Homlokkötő
- Menyecske
- Bekötőkendő
AZ ÖLTÖZTETÉS RENDJE
A viselet darabjainak részletei
- Anyaga: Piros tejgyöngy
- Divattörténet: 12-16 sorból áll. A bimbót és a tükröt vagy Szentkútnál vették, vagy otthon készítették. Az első világháború után a leszerelt katonák csillagait varrták fel virág helyett. Fajtái: zab-gyöngy, szalma-gyöngy, tej-gyöngy, viasz-gyöngy, tekla-gyöngy, fényes-gyöngy, festett-gyöngy. A megkötőt mindenen szattyingnak nevezik. A piros tejgyöngy félgyászosnak számított, ezzel „oldották ki” a gyászt. Ilyet viseltek többek között Adventben, Miklóskor (a templombúcsú ünnepe) Virágvasárnap és Gyümölcsoltó Boldogasszonykor is. A bimbója lehetet fehér vagy kék színű.
- Anyaga: Pamukos vászon
- Divattörténet: A Szoptatós ingváll, elől középen felnyitva, kézellőjén keresztszemes hímzés, félgyászos szinállás. „Csupapamuk anyagból készült, keresztszemes hímzett kézellővel. Régi, szoptatós ingváll, mer akkor még az útszélen is szoptattak, ha úgy volt. Valamelyik rokontól örököltem.” (Déskáné)
- Anyaga: Lakkozott bőr
- Divattörténet: Az 1930-as évektől viselték falubamenő, táncbamenő, litániára menő viselet. Az 1960-as évektől kezdi leváltani a csizmát. Korábban nyáron hétköznap mezítláb jártak, télen botos, vagy halina csizmában.
- Divattörténet: A fékötőt az asszony mindég viselte. A legrégebbiek szalaggal készültek, az újabbakba belevarrják a gyöngyöt. Ez un. félgyászos gyöngyös fékötő. Félgyászt viselnek ha nem közeli rokon halt meg, vagy már egy bizonyos idő eltelt a gyászból, és bizonyos egyházi ünnepeken. A szinállása kék és zöld. „1969-ben vettük. Rimócon Virág Tera nene készítette és árulta, még a szomszéd falvakban is. Ezt simasorú egyrózsásnak hívják, félgyászosnak számított. A gyászt oldották ki vele, vagy adventben és egyes ünnepeken viselték.”
- Anyaga: Gyolcs
- Divattörténet: 3 db fehér szoknya 1 db tüdőszín szélű fehér szoknya. Mostanában a pendelyre általában 2 ráncolt fehérszoknyát és 1 db tüdőszín szélű fehérszoknyát vesznek fel. Régebben 3-4 szoknyát is felvettek, és arra még a használtabb felsőszoknyákat is felvették, hogy nagyobbnak lássék. A Gyöngyösbokréta mozgalom (1930-as évek) óta az új fehérszoknyákba cérnát húznak, hogy tánc közben ne repüljön annyira. Manapság egyesek összevarrják, sőt a farhámot is hozzávarrják, hogy egy mozdulattal fel lehessen venni, és ne kelljen igazgatni egymáshoz a hosszát. „Ezek gyócsok. Elébb pamukos vászon volt, utána gyócs, aztán sifony. Az nem gyűrődött annyira, és nem is sárgult meg.”
- Viselés alkalmai: Félgyászos jellegű, Nagyböjtben, Adventben viselték
- Anyaga: Gyapjúval összeszőtt selyem
- Divattörténet: Az 1930-as évektől viselték. Gyári anyag, a hazai ipar terméke. Volt függőleges és keresztbe csíkos mintájú. Szinállásai: tüdőszín (pink), zöld, kék, fekete, arany… Minden gazdagabb házban megtalálható volt. Ezt tartották talán a legértékesebbnek. „Édesanyámé (szül 1931) volt, hímzett virágos bársony szegővel. Ilyen nem mindenkinek volt, ritkaságnak számított.”
- Anyaga: Glott
- Divattörténet: Megnevezése a latin casula szóból ered, ami eredetileg a templomi viselethez tartozott. A kecelét készítették lángszín vagy habos (fakóbb) kékfestőből is. Régen nagy ráncba szedve viselték, ma már apró ráncba szedik. Lányok, fiatalasszonyok és asszonyok is viselték. Újabb időkben már csak vasaltszoknyás viselethez veszik fel. „Régen nagyobb ráncba volt szedve. Az apró ráncolás nekünk jobban tetszett, a mi korosztályunk már úgy csinálta.”
- Viselés alkalmai: Templomba és táncba is viselték
- Anyaga: Brokát
- Divattörténet: Különböző maradék anyagokból varrták. Ha vállkendőt kötöttek, akkor vettek alá alsólajbit. A hétköznapi viseletben elmaradhatott. „Ez a sajátom, én varrtam. Régi, kék virágos fekete brokátselyem, ilyet ma már nem árulnak.”
- Viselés alkalmai: Gyakrabban a középkorú asszonyok templomi viselete
- Anyaga: 150x150cm-es kékfestő anyag
- Divattörténet: A kékfestő ipar terméke. A szájhagyomány szerint zsidó kézműves iparosok készítették. A kékfestő kendők között van fehér, sárga, zöld és piros mintás szinállás. Nagyon fogott – vigyázni kellett a viselésével. „A fehér szélű kendő régebben ünnepélyesnek számított. Ezeket a kékfestő kendőket felvették színes ruhákhoz is, nem is nagyon volt más. Kékfestő kendőből volt több is, tízpengős szélűből jó ha egy, vagy még egy se. A csipkésszélű kendő még ritkábbnak számított. Most a fehérszélűt már inkább gyászosnak, félgyászosnak tartják, idősebb korban veszik fel. Ez is a nagyanyámé volt.”
- Viselés alkalmai: Templomba, táncba hordták – hétköznapi alkalmakkor nem
- Anyaga: Piros csecsekendő – karton kendő. Eredetileg balkáni szövet. A XIX.sz vége óta ismerjük.
- Divattörténet: Menyecskének nevezzük a fiatalasszonyt, és a fiatalasszony fejfedő kendőjét is. A fejet fedő menyecske lehet sima és rojtosszélű. A II.vh előtt az asszonyok a menyecskét általában 40-50 éves korukig viselték . A fiatalasszony elhalt csecsemőjét piros csecse kendőben gyászolta. (a piros, mint gyásszin!) A piros csecskendő a fiatalasszonyok ünneplős, de mégis visszafogottabb viselete. A Gyöngyösbokréta mozgalom óta színpadon, táncban is viselik. „Ez a csecsekendő nagyanyámé volt (szül 1900), fiatalasszony korában viselte templomba. Tőle örököltem. Halszemesnek mondják, a mintája miatt. Ez nagyon régi kendő, később hátul fehér, „olajos kendők” voltak már csak, de az nem jó, mert ha vizes lesz, fog.”
- Viselés alkalmai: Gyászos – böjtben, Adventben, gyászban viselték, bár van benne piros szín is.
- Anyaga: Gyári selyem-gyapjú keverék
- Divattörténet: „Régi, fekete piros virágó gyászos derékkötő, a sújtását már én varrtam hozzá.”
- Viselés alkalmai: Templomban, táncban, lakodalomban
- Anyaga: Gyári selyem-gyapjú keverék
- Divattörténet: A kendőt templomba menet a lányok és a fiatalasszonyok a kezükben tartják a rózsafűzérrel együtt. Az imakönyvet a derekukhoz szorítva tartották.
Régebben otthon szőtt félpamukos anyagból, vagy tisztapamukból, manapság napszövetből készül. A kendő mérete, amivel letakarták, idővel egyre kisebb lett. Ahogy színesedett a viselet, a kendő kisebbedett és pirossal, kékkel vagy cifrával varrták. „Úgy mondták, hogy a ruha kötözködőjébe kell szúrni. Régen 40×40-es vagy még nagyobb volt, nekünk 30×30-as, azóta még kisebb. Volt hogy egyszerű slingolt volt, utána színes, hímzett. Hordtuk temlomba, táncba, mindenhová. Jaj,mennyit elhagytam a lagzikba.”
- Viselés alkalmai: Templomban
- Anyaga: Tízpengős szélű selyemkendő (a 10 pengősön volt olyan minta, amit a textilgyárak átvettek)
- Divattörténet: A 80 x80-as bekötőkendő ipari termék, aminek kereslet hiányában mára megszünt a gyártása. A templomban a menyecske fejét még egy kendővel bekötötte. Télen posztó vagy bársony kendővel, nyáron selyem, tízpengős szélű, vagy kivarrottal. Gyakran kézzel ráhímeztek a gyári mintára, hogy egyedi legyen a kendő. „Ez is nagyanyámé volt.”
