ARANYCSIPKE FÉKETŐS ÜNNEPI VISELET

ARANYCSIPKE FÉKETŐS ÜNNEPI VISELET

  • Az öltözet tulajdonosa: Nagy Imréné Kovács Rebeka, Nagy Jenőné Tőzsér Erzsébet
  • Az öltözet kora: 100 év körüli
  • Az öltözet megnevezése: Aranycsipke féketős ünnepi viselet

A viselet elemei az öltöztetés sorrendjében

  1. Vasaltszoknya
  2. Sejtes ingváll
  3. Kék selyem cifraruha
  4. Kecele, sejtes kendő
  5. Aranycsipke fékető
Videó lejátszása

Itt láthatjátok a 6 részes filmsorozatot a kazári viseletről!

Előzetes

1. Kontyolás

2. Vasalatszoknya

3. Ingváll

4. Cifraruha

5. Ganga, kecele

6. Fékető

Az öltözködés rendje

A beöltözés, az öltözködés általában segítséggel történik. A sokféle női ruhadarab felöltésének megvan a rendje. Először megcsinálják a hajviseletet, asszonyoknál a kontyot, majd ezt egy kendővel lekötik. Harisnya, hosszúszárú bugyogó, pendely, 3 vasaltszoknya, felül az ingváll, cifraruha, mellre való kendő és legvégül a fékető.

1.

BŐ INGVÁLL, VASALTSZOKNYA

Bevarrott ujjú, vállfoltos, pálhás ing. Könyökig érő ujjában madzag, amivel összehúzzák és a felső kar közepén átkötik az ujjat.
A viselő bőingváll más néven vászoningváll dereka gatyának valóból, ujja paszkoncából készült. Az ujja szélén szálvarrásos díszítés, slingelés vagy bolti csipke van. A viselő bőingváll ujját nem vasalják.
A jövő-menő és kisünneplő bőingváll ujja slingelt, subrikolt vagy tömött hímzéses. Az ujját vasalják Nagy ünnepeken a vasalt vászon bőingváll fölé fölvesznek még egyet, amelynek a dereka gyolcs, az ujja bolti slingelt gyolcs, vagy apróvirágosfehér batiszt, ill. fehér selyem. A bőingváll készült sejtes (tüll) ujjal is. Ez alá kék perkát ujjú bőingvállat vesznek. Az ujjak szélét slingelt szalag díszíti. Újabb ingforma, viselése a század első évtizedében terjedt el. (FÁ-SJ)

4-5 méter anyagból készül. Dereka galléros, hátul csukódik. Az anyagot a hasrészen nem ráncolták, hátul viszont sűrűn berakták. Alsószoknyát varrtak vászonból, gyolcsból, viselőre vagy hideg időre flanellból, barhentból.
A fiatalok ünnepeken a gyolcsból készült ún. vasalt szoknyát vették fel, amelynek a szélén slingelés volt. Ezt keményítették, vasalták, széles nagy ráncokba beszedték. Vasalt szoknyát idősebb és gyászoló nem hordhatott.
Az 1940-es években előfordult, hogy a lányok a májusi vecsernyére csak vasalt szoknyát vettek fel felsőszoknya nélkül, másfélszél gangával, lajbittal és bőingvállal. Csak alsószoknyában máskor nem lehetett mutatkozni.
A nagyünneplő sejtésszoknya alá kék perkálból varrt alsószoknyát vettek fel, amelynek a szélét slingelés vagy csipke díszítette.
Ha a szoknyát felhajtják (felszúrt szoknya), a felsőszoknya alá egy drágább barhentból készült, színes, apróvirágos alsószoknyát vesznek, amit szintén vasalnak, beszednek, és a szélére valami díszt, pántlikát, pertlit varrnak.
Az utóbbi néhány évben a régen csak alsószoknyának számító színes barhentszoknyákat felsőszoknyaként is hordják, sőt van aki így a templomba is elmegy. (FÁ-SJ)

Aranycsipke fékető alsópánt rakat

A fékető a fiatalasszonyok fejviselete volt kb. 30 éves korukig. Két nagy csoportja van: a nagyféketők és a kisféketők.
A nagyféketőket a nagy ünnepek délelőttjén, a kisféketőket az ünnep délutánján, jövő-menőnek, vagy viselőnek hordják.
A nagyféketők változatai: az aranycsipke, az üstcsipke, a nagyrózsás és a nagybrosstős. Ezek két részből állnak. Mindkét részt kartonpapír alapra rögzítve merevítették. Az egyik rész egy pártaféle széles abroncs, amelyre a főkötő fajtájától függően különböző díszítéseket varrtak: aranycsipkét, ezüstcsipkét, különböző papírvirágokat, gyöngyöket, szalagot, csipkét stb. A főkötők e díszítésekről kapták nevüket. Ezt mindig a fejen kötik meg, s erre kerül egy kész, merevített felső rész, amely hasonló a kisféketőhöz.
A nagy féketőknek nyújtója (hátul hosszan lelógó pántlika vagy selyemszalag) van. Az aranycsipkének piros selyemszalagból készült nyújtója és bokorja van, az üstcsipkének sárga színű pántlika a nyújtója és piros-kék a bokorja (fékető seggi), a többinek fehér pántlika a nyújtója. A nagyféketőknek egy régebbi fajtáját, a koszorús féketőt csak egy adattári leírás és az emlékezet őrizte meg. A menyasszonyi koszorút beledolgozták az új aszszony főkötőjébe úgy, hogy megkapta mindazokat a tartozékokat, amelyek a főkötőhöz szükségesek voltak (a fejtetőt takaró hátsó, bodor, bokor, nyújtó). Az I. világháború után már nem készítettek a menyasszonyi koszorú-ból főkötőt. A nagyféketők ünnepélyességét emelendő, kb. az 1920-as évekig sejtes fejkendőt is kötöttek rájuk.
A kisféketők változatai: a kisarany, a kisüst, a kisrózsás, a kisbross-tős, a kukorgós, a Kossuth-gyász és a sárgatarajú.
A főkötők alá kerülő pántszerű díszítések összefoglaló neve: a rakat. Minden főkötőhöz más és más rakat illett. Az asszonynak 2-3 ünneplő és viselő rakatja volt. A főkötők viselésének rendje szigorúan alkalomhoz kötött volt.
A kisféketőknek nincs nyújtója. Ezt tartják a legmeghatározóbb különbségnek a nagy— és a kisféketők között.
A kisarany, kisüst, kisrózsás, kisbrosstős elnevezés ugyanúgy mint nagyféketőknél meghatározó díszítés nevére utal.
A kukorgós főkötő pártaszerű részét a csipkék között hullámokba rakott bársonyszalagok díszítik.
A Kossuth-gyász még egyszerűbb. Elmarad az alsó és a felső csipkesor, midössze piros sárga és zöld színű szalagokból (mamószőrből - szövött gyári gyapjúszalagokból) háromsoros bodort varrtak rá. A tetejét fekete kasmírból varrták.
A sárgatarajú főkötő elnevezés a bodor készítéséhez használt szalag színét jelölte.
A kisrózsás főkötőkhöz járó rakat: singelléses perkőt, tökmagos alsó, fényes galáris, fényes gatyamadzag brosstővel, két sor csipkebokor piros galárissal.
A nagyrózsás főkötőhöz még két tűvel fűzött gyöngysort lehetett tenni. (FÁ-SJ)

Kék kosaras selyem szoknya

A felsőszoknyák lajbitosak. Nagyünnepre selyemből, sejtesből, közvasárnapra kasmírból varrták ezeket. A viselő szoknyákat flokonból, delénből, kartonból és mosóselyemből készítették. Az 1920-as évekig főleg festőt hordtak. Ezt az öregek ünneplőnek is felvették, a fiatalok inkább csak viselőnek. Szintén régi, kedvelt anyag a piros alapon apró virágmintás karton, a törökolajos. A Kossuth-gyász piros-fekete aprómintás karton anyag volt. Az I. világháború után festőt és Kossuth-gyászt már csak az idősebbek hordtak, a fiatalok böjtben, vagy gyászban vették csak fel. A nagyünneplők közül (anyagtakarékossági okok miatt) a sejtes- és a selyemszoknyát lajbit nélkül varrták meg. Ez esetben más anyagból készült hozzá egy különálló lajbit, ame1ynek szabása egyezett a szoknyán levőével. A szoknyához lajbitot mindig vettek, a derekat nem hagyhatták csupaszon. A szoknyát 6-7 szélből (kb. 4-5 méter anyagból) varrták meg. A selyemszoknyákhoz valamivel kevesebb anyagot használtak fel. A szoknya elejét, amit a kötény takart, többnyire olcsóbb anyagból toldották be. A szoknya régebben lábszárközépig ért, az 1940-es évektől kezdve fokozatosan rövidült, ma a térdet alig takarja. A felsőszoknyákat mindig — régebben nagy, lapos rakásokba, újabban kisebbekbe — beszedve teszik el. Csak a viselő szoknyákat mosták. (FÁ-SJ)

NYAKRA VALÓ SEJTES KENDŐ

A nyakravaló kendő kb. 2x2 méteres vállkendő, amelyet jó időben az ünnepi öltözethez, régen a kézelős ingváll, később a bőingváll fölé kötöttek fel. Anyaga alkalomtól függően többféle.
Nagy múltúak a festő és törökolajos kendők. A festő kendők több alapszínben és mintával készültek. Egyik kedvelt változata a gyerehaza kendő, az 1910-es években a fiatalok divatja volt. A két világháború közötti időszakban festő kendőket az öregek hordtak ünnepeken, a fiatalok már csak gyász és böjt idején vették fel azokat.
A századforduló idején terjedtek el nagyünneplőként a selyem-, a sejtes- és kasmírkendők.
A századfordulót megelőzően általánosan viselték a 90x90 cm-es nyakravaló kendőt, amely fehér batisztból készült csipkeszegéllyel és gyolcsból slingeléssel, kevés száröltéssel. Az I. világháború előtt a tiszta fehérben temetett halottakra is ezt adták rá. Kiszorulására jellemző, hogy a két vi-lágháború közötti időszakban a kislányok öltözetében maradt meg, a nagyobbak csak nagyszombaton, karácsony vigiliáján, ill. a nyári litániákra vették fel.
Az 1930-as évek elejétől terjedt el az ún. matyókendő, amellyel Kazáron a matyók házaltak. Ez rojtos szélű, kék vagy lila (rózsaszín) hímzett delénkendő volt.

Kecele

A kecele bő kötény sötétkék, fekete és lángszín festőanyagból vagy fekete klottból. Szélessége 4,5 méter, amelyet 3 db 1,5 méteres szélből varrtak össze, ráncolták és kb. 5-10 cm széles rakásokba hajtogatták. Övrésze kb. 10 cm széles, kapcsokkal záródik, a derekat körbeéri. Az aljára életkor és alkalom szerint különböző díszítést varrtak. A legnagyobb múltú kötényféle. Az 1920-as évek előtt a festőanyagból készült keceléket hétköznapokon is hordták. A két világháború közötti időszakban már csak ünnepek délelőtti miséjére vették fel. Újabban (az 1960-as évektől) viselési alkalmai megritkultak, csak egészen nagy ünnepeken kötik fel. (FÁ-SJ)

Aranycsipke fékető
A fékető a fiatalasszonyok fejviselete volt kb. 30 éves korukig. Két nagy csoportja van: a nagyféketők és a kisféketők. A nagyféketőket a nagy ünnepek délelőttjén, a kisféketőket az ünnep délutánján, jövő-menőnek, vagy viselőnek hordják. A nagyféketők változatai: az aranycsipke, az üstcsipke, a nagyrózsás és a nagybrosstős. Ezek két részből állnak. Mindkét részt kartonpapír alapra rögzítve merevítették. Az egyik rész egy pártaféle széles abroncs, amelyre a főkötő fajtájától függően különböző díszítéseket varrtak: aranycsipkét, ezüstcsipkét, különböző papírvirágokat, gyöngyöket, szalagot, csipkét stb. A főkötők e díszítésekről kapták nevüket. Ezt mindig a fejen kötik meg, s erre kerül egy kész, merevített felső rész, amely hasonló a kisféketőhöz. A nagy féketőknek nyújtója (hátul hosszan lelógó pántlika vagy selyemszalag) van. Az aranycsipkének piros selyemszalagból készült nyújtója és bokorja van, az üstcsipkének sárga színű pántlika a nyújtója és piros-kék a bokorja (fékető seggi), a többinek fehér pántlika a nyújtója. A nagyféketőknek egy régebbi fajtáját, a koszorús féketőt csak egy adattári leírás és az emlékezet őrizte meg. A menyasszonyi koszorút beledolgozták az új aszszony főkötőjébe úgy, hogy megkapta mindazokat a tartozékokat, amelyek a főkötőhöz szükségesek voltak (a fejtetőt takaró hátsó, bodor, bokor, nyújtó). Az I. világháború után már nem készítettek a menyasszonyi koszorú-ból főkötőt. A nagyféketők ünnepélyességét emelendő, kb. az 1920-as évekig sejtes fejkendőt is kötöttek rájuk. A kisféketők változatai: a kisarany, a kisüst, a kisrózsás, a kisbross-tős, a kukorgós, a Kossuth-gyász és a sárgatarajú. A főkötők alá kerülő pántszerű díszítések összefoglaló neve: a rakat. Minden főkötőhöz más és más rakat illett. Az asszonynak 2-3 ünneplő és viselő rakatja volt. A főkötők viselésének rendje szigorúan alkalomhoz kötött volt. A kisféketőknek nincs nyújtója. Ezt tartják a legmeghatározóbb különbségnek a nagy— és a kisféketők között. A kisarany, kisüst, kisrózsás, kisbrosstős elnevezés ugyanúgy mint nagyféketőknél meghatározó díszítés nevére utal. A kukorgós főkötő pártaszerű részét a csipkék között hullámokba rakott bársonyszalagok díszítik. A Kossuth-gyász még egyszerűbb. Elmarad az alsó és a felső csipkesor, midössze piros sárga és zöld színű szalagokból (mamószőrből - szövött gyári gyapjúszalagokból) háromsoros bodort varrtak rá. A tetejét fekete kasmírból varrták. A sárgatarajú főkötő elnevezés a bodor készítéséhez használt szalag színét jelölte. A kisrózsás főkötőkhöz járó rakat: singelléses perkőt, tökmagos alsó, fényes galáris, fényes gatyamadzag brosstővel, két sor csipkebokor piros galárissal. A nagyrózsás főkötőhöz még két tűvel fűzött gyöngysort lehetett tenni. (FÁ-SJ)

Videók

Hamarosan...

Hamarosan...