Nagylány
ünnepi
viselet

  • Az öltözet tulajdonosa: Bablena Piroska
  • Adatközlő: Bablena Ferenc
  • Az öltözet kora: 3 év
  • Az öltözet megnevezése: Nagylány viselet
  • Az öltözet jellege:  Nagyünnepi templomi viselet
  • A viselés alkalmai:  Húsvét, Pünkösd, Úrnapja, Vasárnapi nagymise

A VISELET ELEMEI AZ ÖLTÖZTETÉS SORRENDJÉBEN

  1. Kézellős ingváll
    • Pendely
    • Piros csizma
  2. Gyöngy
  3. Csíp, vagy Farhám
  4. Ráncolt fehér szoknyák
  5. Kislajbi vagy alsó lajbi. Más vidéken hívják pruszliknak, viganónak.
  6. Vasaltszoknyák
  7. Tüdőszínű húzós felső szoknya
  8. Kendő
  9. Kecele
  10. Vállkendő
  11. Derékkötő szalag

   AZ ÖLTÖZTETÉS RENDJE

   A viselet darabjainak részletei

  • Viselés alkalmai: A miseruha liturgia által meghatározott színéhez igazították a ruha kiválasztott színét. Böjtben vagy gyászkor sötétet vettek. A gyász színe a fekete, a gyászidő teltével a feketét a lila és a kék váltotta fel. Majd a zöld és a fehér. A félgyászt akkor viselik, amikor nem közeli hozzátartozót gyászolnak, ill. az Advent idején és Virágvasárnap.
  • Anyaga:  Piros tejgyöngy
  • Divattörténet: 12-16 sorból áll. A bimbót és a tükröt vagy Szentkútnál vették, vagy otthon készítették. Fajtái: zab-gyöngy, szalma-gyöngy, tej-gyöngy, viasz-gyöngy, tekla-gyöngy, fényes-gyöngy, festett-gyöngy. A megkötőt mindenen szattyingnak nevezik. A piros gyöngy szemmelverés ellen véd.
  • Anyaga:  Napszövet
  • Divattörténet:  Cifrára varrott kézellős ingváll. Az ingváll lehet kivarrott kézellős és húzott csipkés ujjú. Az ingvállak kezdetben kendervászon derekúak voltak, az ujja pamutvászon. Amikor az 1960-as években a kendermunkák abbamaradtak, akkor kezdték gyári anyagokból készíteni; batiszt, krisztina anyag, selyem.Egy ingváll ujjához 140 cm hosszú és 35 cm széles anyag kell. A derékkötő mintája van a kézelőre is hímezve. A kézellő mintás része 5-8 cm lehet. Először volt a fehér lyukhimzéses, vagy szálvonásos, utána ugyanez a technika piros-kékkel, aztán a keresztszemes és utána a laposhímzéses – ebbe már sokféle szín van, még árnyalatok is. A kék, zöld és lila színkombináció félgyászt jelez – (nem közvetlen hozzátartozót, de rokont gyászol, vagy letelt már egy bizonyos idő a gyászból, vagy bizonyos ünnepeken is félgyászt viselnek) A teljes gyász színe a fekete és az ingváll ilyenkor fehéren hímzett. Az ünneplős tiszta pamukos háziszőtt anyagú, a legünnepélyesebb pedig brokát-selyem, húzott csipkés ujjal. Gyakran alávették a kendervászon ingvállat, hogy az tartsa ki jobban az ujját.

Divattörténet: 

  • Pendely: A pendely az 1960-as évekig otthonszőtt kendervászonból készült – a stafirunghoz tartozott. A pendely alatt a XX. sz elején nem visletek semmit, bizonyos napokon tépésből készített kendőt kötöttek alá.
  • Harisnya: Harisnyát a Gyöngyösbokréta mozgalom (1930-as évek) óta viselnek, addig kapcát hajtottak be, hordtak a csizmába. Akkor a szoknyának le kellett érni a csizmaszárig, hogy télen se fázzon a lány lába.
  • Piros csizma: “Rimóc kegyetlen sáros falu volt. A csizma nagy becsben volt tartva. A templomig kézben vitték, ha nagy volt a sár.” Régen nem csak fekete csizma volt, hanem piros, kordován és sárga csizmát is viseltek. A XIX. sz. végén a balkáni háborúk miatt a kereskedők már nem hoztak anyagot a piros csizmákhoz és ezért a XX. sz elejére kiment a divatból. A Gyöngyösbokréta mozgalom idején (1930-as évek) felújították a színes csizma viselését. Ez a mozgalom a Trianon utáni kultúrfölényt volt hivatva képviselni, a népi kultúrát kívánták általa erősíteni. Hatására az 1930-as években az alispán ajándékozott a falunak, 6 lánynak 6 piros bőr csizmát. A lányok férjhezmenetelükig viselhették. A legújabbakat Beszkid Andor polgármester csináltatta.
  • Viselés alkalmai: Vasaltszoknya alá.
  • Anyaga: Gyolcs
  • Divattörténet:  1960-as évekig a kender pendelyt derékban fölgyűrték, hogy megemelje a szoknyát. Azóta készítenek csípet (farhámot), deréktájon az ingvállra kötik. A turnűr népi variációja.
  • Anyaga:  Gyolcs
  • Divattörténet:  Régebben az alsószoknyák kendervászonból készültek, majd otthonszőtt félpamukos anyagból, vagy tisztapamukból. (Pamuk: fele férc, fele motringos pamut volt – azt szőtték egybe. Gyapot szálból készített motringot vettek a zsidónál, a férc az vékonyabb gombolyagos pamuk volt. A fércet vetették fel és a pamukot verték, szőtték bele) Manapság batisztból csinálják. A 2-4 db fehér ráncolt alsószoknyát lezárták a tüdőszín szélű fehér alsószoknyával, és arra még felvettek 2-3 tarka szoknyát a hétköznaplósak közül, hogy nagyobb alja legyen a szoknyáknak. A felső szoknya szegője meghatározta, hogy alája csak ugyanolyan színű szegőt lehetett felvenni. A fehérszoknyák nem egyforma hosszúak, hanem a legalsó a legrövidebb és amit rávesznek, annak hosszabbnak kell lennie, hogy alul egyformának lássék. A régiek egyhosszúak voltak és úgy kellett igazgatni. Manapság már összevarrják, sőt a csíppel (farhámmal) is összevarrják, hogy egy mozdulattal fel lehessen venni, és ne kelljen igazgatni. Elől minél laposabbat kell mutatnia – ott nincs is beráncolva.
  • Anyaga:  Gyolcs
  • Divattörténet: Két vagy három réteg fehérszoknyára veszik fel mintegy lezárásként a tüdőszínaljú fehérszoknyát.
  • Anyaga:  Gyolcs
  • Divattörténet:  Vasaltszoknyából általában 3-at viseltek. Régebben többet is… A vasalt szoknya az udvari viselet abroncsos szoknyájának a megjelenése a népviseletben.
  • Viselés alkalmai: Elsősorban Pünkösdkor. A piros szín nagy ünnepeken elfogadott.
  • Anyaga:  Kézzel hímzett selyem
  • Divattörténet:  Az 1970-es években a városi mini divat hatására Rimócon is rövidült a szoknyák hossza. A felső szoknya lehet húzósszoknya vagy rácoltszoknya – az anyaguk különböző. A húzósszoknya általában selyem, (zséli selyem, vagy brokát, szalag selyem) a ráncolt lehet delin (gyapjú), kázsmír, flokon. A selyem síkú (csíkú) az gyapjúba szőtt selyem anyagból készül. A tüdőszín selyem síkú anyagot tartották a legértékesebbnek. Minden színből legalább egy db szoknyája volt mindenkinek. A módosabbaknak mindenfajta színből többfajta anyagú is volt. Egy vasárnap legalább háromszor öltöztek át: reggel felöltözött a nagymisére, délután már egyszerűbb szoknyát vett a litániára, és a faluban megint más szoknya volt felvéve. A nagymisére a legértékesebb szoknya való. Hogy miért ezt tartották a legértékesebbnek, azt nem őrzi a hagyomány. Ez anyáról leányra öröklődött.
  • Viselés alkalmai: Gyakrabban a középkorú asszonyok templomi viselete
  • Anyaga:  Lángszín kecele
  • Divattörténet:  Széles ráncolt kötényfajta, megnevezése a latin kazula szóból származik – ma ez a miseruhát jelenti. Ezt eredetileg az ünnepélyes templomi ruhához vették fel. A kecele anyaga lehet glott, tükörselyem (szine selyem, visszája barhétos). Mindég fekete, midég ráncolt és az alján csipke, vagy Margit-varrás van. A csipke lejebb kell lógjon, mint a szoknya. A szoknya kötényfoltját volt hivatva elfedni, és a szoknyát védte. A kötényfolt – a szoknyák elől nem értek össze, nem voltak összevarrva. Ez lehetőséget adott a méretváltozáshoz. Elől középen nem is ráncolták a szoknyát, hogy ne mutasson nagy hasat. Mivel a kötény (Rimócon a kecele, vagy a szakácska) eltakarta, hitványabb anyag is jól szolgált az elejéhez. Néha zseb is került rá – amikor vásározáshoz viselték. A divattörténetben a széles és a keskeny kötény váltotta egymást. Rimócon a keskeny kötény a szakácska, a széles a kecele. Korábban a kecelét nem hímezték, a szakácskát igen. Az 1980-as években megjelent a kecelén is a hímzés. Mivel a kecele korábban kizárólag templomi viselet volt – alkalom szerint vették fel. A XX. sz második felében már nem az alkalomhoz, hanem ruhához kötődik a viselése – a vasalt szoknyához mindég kecelét vesznek. A jelen állapotban a vasaltszoknyás, kecelés öltözet felkerült a színpadra, táncban is megjelenik – így mentődött át. „Régen, ha így megláttak volna minket táncolni, hazáig vertek volna”
  • Viselés alkalmai: A kalászos a legünnepélyesebb
  • Anyaga:  Kalászos, végén sulytás, pillangó (flitter)
  • Divattörténet:  Volt ördögszőr (a pólyát is ezzel kötötték át), és gunárszőr.
  • Anyaga: Fehér brokátselyem, amire kézzel ráhímeztek.
  • Divattörténet:  A kislajbit vagy alsó lajbit más vidéken hívják pruszliknak, viganónak. Az alsólajbi volt a XIX. sz végén az első színes ruhadarab. Maradék brokátokból, selymekből, bársonyból, gyári anyagból csinálták. Eredteileg elől és a vállon is nyitott volt. Felül bakkapoccsal (francia kapocs) vagy patenttal fogták össze, elől össze kell kötni szattyinggal. Így könnyen lehetett változtatni a méreten. (a szoknya hajtókája is így működött – nőtt a lány, le lehetett ereszteni)
  • Anyaga:  Krisztina anyag
  • Divattörténet:  Kendő funkciói: fejet bekötni, jegykendő, menyasszony kiváltó kendő, vállkendő, csecsekendő – legények kötötték a derekukra, imakönyv bekötő kendő, diszzsebkendő. Lyukaskendő – a menyasszony fejét újasszony avatáskor a keresztanyja azzal takarta le. Hogy a kalász ne törjön a koszorúba (nagyfékető) könnyű lyukas kellett legyen a kendő, amivel letakarták. A szélén lyukhímzéssel kivarrott.
    A kivarrott zsebkendőket a menyasszony ajándékozta a barátnőinek búcsúajándékba az esküvőn. A szentkúti búcsúba árultak olyan csipkekendőket, amiket a legény ajándékozott a kiszemelt lánynak, vagy a szeretőjének. A Gyöngyösbokréta mozgalom idején – felkerült a színpadra. Másodlagosan onnan jött vissza a szokásba – templomba menet a lánynak és a fiatalasszonynak a kezében kell lennie a rózsafüzérrel együtt. Régebben otthonszőtt félpamukos anyagból, vagy tisztapamukból, manapság napszövetből készül. Korábban tiszta fehér un. lukkal hímzett volt. (egy helyre szúrja be a tűt és körbe hurkolja) A mérete idővel egyre kisebb lett. Ahogy színesedett a viselet, a kendő kisebbedett és pirossal, kékkel vagy cifrával varrták. Régen a leányok vagy asszonyok templomba menet a nagycsattos imakönyvet a hónuk alatt vitték a kendőbe becsavarva, a nagyolvasót pedig a jobb kézre csavargatva. A kendőbe manapság belefogják a papírzsebkendőt és olyan színű rózsafüzért tartanak a kezükben, amilyen a mise liturgikus színe.
  • Divattörténet: Az ötfalusi viselethez; Rimóc, Nagylóc, Hollókő, Nógrádsipek, Varsány mindég kellett a nagykendő, mert alatta csak a kislajbi és az ingváll volt. A mezőre menet is felkötötték. Rimócon még berliner kendőt sem hordtak. A lányok, asszonyok vállkendő nélkül nem mentek ki a házból. Az ingváll kivágott nyakú volt hátul is. Az ingvállra először rákerült a kislajbi, és arra vették rá a kendőt. A vállkendő kisebb volt, a nagykendő még arra került rá. Ma a kendőn rajta van az alsókendő “maradványa” a nyak körül. A XVIII. sz végén, XIX.sz. elején alakult ki a viselete – kettős a funkciója: takarja a vállat és leköti a mellet. Van un. alsókendő – ez csak egy csipkés batiszt vagy gyolcs csík, pillangóval kidíszítve. Megvédi a kendő anyagát. A gazdag lány több kendőt viselt, vagy csak több kendőnek a szélét – ezért nevezik alsókendőnek.
    Többféle anyagból készülhetett – Nagy ünnepre (pl. Húsvét, Fehérvasárnap, Úrnapja) gyolcsból lyukhímzéssel. Menyasszonynak készülthetett tüllből, ugyanabból a tüllből, mint az ingvállnak az ujja. Készült kékfestőből, glottból, 10 pengős anyagból, gazdagoknak fekete koszorús selyemből. A pántos szélű kendőnek csík van a szélén beleszőve.
    Nagyon gazdagoknak kázsmírból készült az un. bunkós kendő – ez egy rojtkikötési (csomózási) minta. A csembő – színes gyapjú fonalból készített gömb, ez volt a vállkendő sarkában.
    150x150cm-es méretű félbehajtva, sarkában a minta. Tákolt kendő – amikor a kis fejkendőből kezdték összetákolni.
    Rojtja volt a tízpengős, a koszorús selyem kendőnek. A rojt színe: fekete, tízpengős anyaghoz színes selyem rojtok jártak.
    A csomózás mintája lehet tornyos és egyszerű. Legmodernebb – se kázsmír, se selyemkendő már nincsen, ezért azok mintájára készült modern anyagra hímzett és kirojtozott (műszálas anyag)